Tovatűnő méltóság

TEXTUS: „Most azonban kinevetnek engem, akik fiatalabbak nálam, akiknek az apját annyira sem becsültem, hogy juhászkutyáim közé soroljam. Mire mentem volna kezük erejével? Hiszen életerejük odalett. Ínségtől és éhségtől legyengülve a kopár földet rágják a már régen elpusztult pusztaságon. Vadsóskát tépnek a bokrok mellett, és rekettyegyökér a kenyerük. Kiközösítik őket, és rájuk kiáltanak, mint a tolvajokra. Völgyek szakadékaiban kell lakniuk, a föld és a sziklák üregeiben. A bokrok között kiáltoznak, bogáncskórók alatt gyülekeznek. Esztelen senkiházik, akiket korbáccsal vertek ki az országból. És most ezek gúnyolódnak rajtam, és köszörülik rajtam a nyelvüket. Utálkozva húzódnak el tőlem, és nem átallnak arcomba köpni. Meglazította Isten íjamon a húrt, és megalázott engem, ezért bánnak velem zabolátlanul. Jobb felől csőcselék támad rám, lábamnak gáncsot vetnek, és pusztulásom útját egyengetik. Ösvényemet felszaggatják, romlásomon fáradoznak, és nincs, aki megfékezze őket. Mint valami széles résen, úgy törnek ellenem: romba dőlt falak közt zúdulnak rám. Rémület tört rám, és úgy űzte el méltóságomat, mint a szélvész; boldogságom eltűnt, mint a felleg.” Jób 30, 1-5